Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A hőséget nem csak mi, de a házikedvenceink is megszenvedik, akik hanyatt fekve, lábaikat a levegőbe nyújtva próbálnak valamicskét enyhíteni a gyötrő hőmérsékleten. Bármennyire is cuki a látvány, alapvetően pontosan tudjuk, hogy a vastag bunda alatt megszenvedik ezt az időszakot, ezért olyan tippeket hoztunk, amikkel kicsit enyhíthetsz a helyzetükön. 

Csekkold a páratartalmat 

Az állatok lihegéssel próbálják a hőt leadni, de ha túl magas a páratartalom, esélyük sincs saját magukat hűteni. Nagyon könnyen felmelegszenek és innen már csak egy ugrás a hőguta, úgyhogy érdemes folyamatosan monitorozni a lakás páratartalmát, és 40-50 százalékon tartani. 

Kell a friss levegő 

Nagyon hamar megugrik a napközbeni hőmérséklet, ráadásul az aszfalt is pillanatok alatt felforrósodik, ezért a nagyobb séták időpontját célszerű a kora reggeli vagy késő esti időpontokra időzíteni, amikor már kedvezőbb az időjárás. Ami a lakásban tartást illeti, a macskák nagyon szeretnek elnyúlni az ablakban, ahol picit erősebb a légáramlat, de fokozottan kivannak így téve az UV-sugárzásnak, ezért fontos olyan lehetőséget biztosítani nekik, ahová éppen nem süt a nap, vagy hajnalban – természetesen szökésbiztos hálóval felszerelkezve – kiengedni őket egy jó kis madárlesre az erkélyre. 

Gondoskodj utánpótlásról 

Tudjuk, hogy szájbarágós, de mindig cseréld az itatóvizet! Ha kell, akár napközben többször is, hiszen az átmelegedett lakásban a víz is hamar felmelegszik. Ez egyébként a sétákra is érvényes, ilyenkor mindig legyen nálad friss víz, amivel megkínálhatod a kedvencedet, főleg, ha hosszabb útvonalat jártok be.

A legtutibb fekvőhely 

Lehet már hűsítő párnákat vásárolni, amik kifejezetten erre az időszakra lettek kitalálva. Ezeket nem kell előzetesen hűtőben vagy fagyasztóban tárolni, ugyanis a benne lévő gél kezd el hűsíteni, amikor az állat ráfekszik. Különböző méretekben is megvásárolható, úgyhogy nagyméretű kutyák számára is ideális és néhány fokkal tényleg segít a testhőt lejjebb vinni. Ha nem akarsz költeni, egy benedvesített törülköző is megteszi, de ez relatíve gyorsan átmelegszik, úgyhogy gyakran szorul cserére.