Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Amikor megszületik egy kisbaba, teljesen megváltozik az életmódunk. De nem csak az anyára van nagy hatással egy gyermek érkezése. Ha az apa sok időt tölt a babával, megváltozhat az agyműködése.

Egy amerikai tanulmány szerzői azt írták, hogy azoknak az apáknak, akik pici korukban több időt szántak a gyerekeik gondozására, még kilenc évvel később is szorosabb volt a kapcsolatuk velük, mint azoknak, akiknek nem törődtek annyit a kicsikkel. Más kutatók szerint az is lényeges, hogy az apák agya ténylegesen átalakul a gyerekeik érkezése után – ezt a változást több tanulmány is vizsgálta.

Az egyik kutatás szerzői azt figyelték meg, hogy a gyermekgondozó apák agya erősebben reagál csecsemők fotóira. Egy másik kísérlet után pedig arra jutottak a tudósok, hogy erőteljesebben hatott a gyereksírás azoknak az apáknak az agyára, akik előzőleg három hétig babahordozóban cipelték magukkal gyermekeiket. Különösen azoknál az apáknál volt szembetűnő ez a hatás, akiknek elmondásuk szerint rossz gyerekkoruk volt.

Megnő az empátia

Egy, a Cerebral Cortex című folyóiratban 2022-ben megjelent tanulmányban is azt írják a kutatók, hogy a férfiak agya a baba érkezése után eléggé átalakul. Zsugorodik a látásért és a vizuális feldolgozásért felelős rész, ugyanakkor növekszik, ami az empátiáért felelős. A tanulmány során a kutatók 20 apa agyát szkennelték és vizsgálták a baba születése előtt és után. Az eredmények változásokat mutattak ki az apák agykéregében a baba érkezése után, szemben 17 gyermektelen férfi eredményeivel, ahol nem volt változás.