Indulhat a nagycenki kastély projektje

kastély

Mintegy 2,19 milliárd forintos projekt keretében fejlődik a FÉSZ és a ZÁÉV munkájával a Győr-Moson-Sopron megyei település arisztokratikus múltját idéző kastély.

Elrajtolhat Nagycenken a Széchenyi-kastély fejlesztésének projektje, melyet az uniós közbeszerzési értesítő szerint a Fertődi Építő és Szolgáltató Zrt. (FÉSZ), valamint a ZÁÉV Építőipari Zrt. konzorciuma kivitelez. Az 1750-es években elkészült épületegyüttesben az egy 2017-es kormányhatározat alapján tudnak építkezni

A most lezajlott pályázat mintegy 2,19 milliárd forintos összetett beruházása érinti

  • az Öreg-kastélyt,
  • a Széchenyi szárnyat,
  • a Virágházat,
  • a Pandúrházakat
  • és a kertet is.

Tudományos kutatások alapján dolgoznak

Egy átfogó vízió alapján készül el a beruházás:

“A műemlék épületek (terek, térkapcsolatok, közlekedési útvonalak, nyílásrendszerek) tudományos kutatásokkal alátámasztott felújítása, helyreállítása a cél”

– derül ki a pályázati dokumentáció összegzéséből.

A tervek szerint a fejlesztésben a modern igényeket figyelembe véve egy gazdaságosan és biztonságosan üzemeltethető múzeumegyüttest hoznak létre. A projekt alapvetően az épületgépészeti, épületvillamossági rendszerek felújítását, műszaki korszerűsítését jelenti, a kiszolgáló területeket racionalizálva.

pandúrház

A Pandúrházakhoz kerül a vendégbejárat

A közbeszerzés adataiból emellett többek között kiderül még:

  • az épületegyüttes vendégbejárata a Pandúrházaknál kap helyet, illetve itt egy kávézót is kialakítanak;
  • az Öregkastélyban leginkább épületgépészeti, épületvillamossági rendszerek kerülnek felújításra és új tűzvédelmi rendszer épül ki;
  • a Széchenyi-szárnyban az utólagosan beépített kiszolgáló helyiségeket bontják el; irodák, raktárak, személyzeti helyiségek épülnek; egyes emeleti terekbe enteriőr kiállítás kerül;
  • a Virágház pedig kiállítótérként és rendezvényteremként is működhet majd a projektet követően, illetve északi oldalán új, íves záródású bejáratot adnak át.

Forrás: magyarepitok.hu

Rendezvényszervező, kommunikációs tanácsadó