Kezdőlap KÉK HÍREK

Árokba hajtott az embercsempész

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A szlovák rendszámú gépkocsi vezetője elhajtott a rendőri intézkedés elől.

A rendőrök – négy megyére kiterjedő akció keretében – a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztályának információi alapján akartak megállítani egy szlovák rendszámú gépkocsit az M1-es autópálya 93. kilométerszelvényében. Az Ausztria irányába haladó jármű vezetője a rendőri intézkedés alól kivonta magát, majd nagy sebességgel elhajtott. A rendőrök követték az autót, aminek sofőrje végül az autópályán, Nagyszentjános térségében lesodródott az útról, árokba hajtott, majd ott járművével felborult. A gépkocsi német konvenciós útlevéllel rendelkező szír állampolgárságú vezetője, és a benne utazó öt, magát szintén szír állampolgárnak valló férfi mindegyike megsérült. A gépkocsi utasai magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét, valamint személyazonosságukat hitelt érdemlően igazolni nem tudták, ezért a rendőrök a járművezetőt és a migránsokat elfogták, sérüléseikre tekintettel a mentők kórházba vitték őket. Ellátásukat követően mindannyiukat a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra állítják elő.

A rendőrök az elfogott illegális migránsokat – egészségügyi ellátásukat és meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően, visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A járművezetővel szemben embercsempészés bűntette miatt eljárás indul.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Forrás: police.hu