Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Nemzetközi sajtófigyelés – Inkább belföldön nyaralnak az osztrákok

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Inkább belföldön nyaralnak az osztrákok és jól kezelte a koronavírus-járványt Ausztria. Mutatjuk a nemzetközi híreket. 

Jól kezelte a koronavírus-járványt Ausztria. Erre a következtetésre jutottak a szakemberek, amivel az Österreich is foglalkozott honlapján. A szombat délutáni adatok szerint eddig csaknem 16.500-an kapták el a kórt, ezzel pedig nyugati szomszédunk a negyedik helyet foglalja el a legkevésbé érintett európai országok rangsorában. Jelenleg Karintiában és Burgenlandban a legjobb a helyzet, ezek a tartományok gyakorlatilag vírusmentesek. A kutatásból kitűnik az is, hogy Görögországban, Finnországban és Norvégiában betegedtek meg a legkevesebben, Luxemburgban viszont 10 ezer lakosra 65 fertőzött jutott.

A kedvező mérleg jó hatással van a nyaralással kapcsolatos tervekre is, a lap cikke szerint 3 millióan szeretnének elutazni, a nagy többség azonban belföldön pihenné ki az elmúlt napok, hónapok fáradalmait. A legnépszerűbb úticélnak Karintia, Stájerország, Salzburg, illetve Felső-Ausztria számít, így ezekben a régiókban egyre nehezebb szállást találni. Közben a Kronen Zeitung arról ír, hogy Észak-Olaszországban aggódnak az idei turistaszezon miatt, ezért az ottani fürdőparadicsomok most a kormányra próbálnak nyomást gyakorolni, hogy tegyék lehetővé a beutazást az Ausztriából érkezők számára. Erre azonban nem biztos, hogy szükség van. Itáliában ugyanis június 3-ától nemcsak az ott élőknek lesz nagyobb a mozgástere, hanem megnyílhatnak a határok a külföldiek előtt is.