Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Január végéig várják a személyes és városi történeteket a főváros 150. születésnapjára készülő Budapest Nagyregényhez. 

Minden kerület saját fejezettel bír majd

A november 17-én megjelenő könyv 23 fejezetét 23 népszerű, kortárs író fogja megalkotni. Inspirációt jelent majd az alkotóknak a városlakók által küldött történetek sora. Mások mellett  Cserna-Szabó András, Dragomán György, Mán-Várhegyi Réka és Tompa Andrea is részt vesz a nagyregény megírásában.
A civil anyaggyűjtés november 17-én, a főváros 149. születésnapján indult el a Budapest Brand és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár együttműködésében.

A legfeljebb 4000 karakter hosszú, egy kerület, városrész tereihez, épületeihez, személyiségeihez vagy eseményeihez kapcsolódó történeteket január 31-ig online, a www.bpnagyregeny.hu honlapon tudod beküldeni.

Nem vész el, csak átalakul…

Azok a történetek, amelyek kimaradnak a kötetből, megjelenhetnek a Budapest Nagyregény kísérő kiadványaiban vagy elhangozhatnak eseményein.

Vagyis valahol tuti fellelhetők lesznek a soraid. S különben is, a részvétel a fontos!