Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Meghosszabbítja Vaszary-kiállítását a Nemzeti Galéria. A nagy sikerre való tekintettel „Az ismeretlen ismerős” egészen április 2-ig látogatható. 

A megtekinthető mintegy 70 műből 24 alkotás eddig teljesen ismeretlen volt mind a szakma, mind a közönség számára. 

Ezen kuriózum alkotások közvetlenül a művész műterméből, illetve hagyatékából kerültek a közgyűjteménybe. Vaszary János a 20. századi magyar művészet egyik legsokoldalúbb alakja, az 1890-es évek végén a szecesszió egyik első hazai képviselője volt, később pedig az impresszionizmus, az expresszionizmus, majd az art deco stílusában is alkotott.

Bemutatja a teljes alkotói munkásságát

A korai impresszionisztikus időszaktól az expresszív kompozíciókig, a párizsi art deco stílustól a Duna-korzó-képekig és a mediterrán hangulatú tengerparti jelenetekig, valamennyi időszak megmutatkozik. A kiállítást a múzeum gyűjteményében található más Vaszary-remekművek, valamint magángyűjteményekből kölcsönzött, kevésbé ismert, sokáig lappangónak hitt főművek egészítik ki.

(forrás: MNG)