Kezdőlap GYŐR Győr - Kultúra

Ismét a megállókban költözik a kortárs irodalom

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Álljon meg egy novellára! címmel idén is meghirdették azt a novellaíró pályázatot, amelynek 20 legjobb művét országszerte számos busz- és villamosmegállóban olvashatják majd az utasok.

 

 

A pályázatra beérkező műveket zsűri értékeli, amelynek elnöke Grecsó Krisztián József Attila-díjas író. A legjobb novellák idén nyáron kerülnek ki Budapest és a megyeszékhelyek busz és villamosmegállóiba – közölte a pályázatot kiíró JCDecaux médiavállalat pénteken az MTI-vel. A novellaíró pályázaton indulhat befutott író és amatőr is. A pályamunkákat május 20-ig várják a novella.jcdecaux.hu internetes oldalon. A közlemény szerint egy szerző legfeljebb három szépirodalmi alkotással nevezhet próza formájában, minimum 3600, maximum 4000 leütés terjedelemmel.

A legjobbnak ítélt alkotás szerzője 300 ezer forintos pénzdíjban részesül, a második 200 ezer, míg a harmadik helyezett 100 ezer forintot kap. A döntős pályaművek online is olvashatóak lesznek a novella.jcdecaux.hu oldalon, ugyanitt várják a közönség szavazatait is. A legtöbb voksot kapó írás alkotója közönségdíjban részesül. A JCDecaux médiavállalat először 2017 tavaszán hirdette meg novellaíró pályázatát, amelyre több, mint 2500 pályamunka érkezett. A legjobb 20 novellát 150 reklámfelületre helyezték ki Budapesten és vidéken a megállókban, aminek köszönhetően közel 1 millió emberhez jutottak el az alkotások.

„A kezdeményezésünk célja idén is ugyan az: egyrészt szeretnénk tartalmasabbá tenni a várakozás perceit, másrészt ilyen rendhagyó módon közelebb kívánjuk hozni egymáshoz a kortárs irodalmat és az olvasókat” – idézi a közlemény Samu Tímea, a JCDecaux vezérigazgatójának szavait. „A tavalyi pályázatra neveztek idősek, fiatalok, mérnökök, jogászok, írók, az országból és a határon túlról, mindnyájan rövid történeteket írtak, és szerették volna viszontlátni a saját meséiket az utcán. Igazi demonstráció volt ez, utcai poszt arról, hogy az irodalom él, és mi, bár komor nép vagyunk, szólni szeretnénk egymáshoz” – hangsúlyozta Grecsó Krisztián, a zsűri elnöke a közleményben.