Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Ismét jól jön az összefogás: több helyen várják az önkéntesek jelentkezését

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Gönyűn, Mosonmagyaróváron és Héderváron is várják az önkéntesek jelentkezését, akik segítenének az árvízi védekezésben. Gönyűn vasárnap már töltötték a homokzsákokat. 

Az elmúlt időszakban számos helyről érkezett megkeresés a vízügyi igazgatóságokhoz, hogy a lakosság milyen módon támogathatja az árvízi védekezést. Ezért közzétették az önállóan védekező települések listáját. Amennyiben valaki teheti, hogy tevékenyen részt vállaljon a helyi védekezésben, javasoljuk, hogy keresse az adott település polgármesterét, aki a helyszínen tartózkodó műszaki irányítókkal szervezi a munkát és tájékoztat a teendőkről.
Az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság területén: Dömös, Dunaalmás, Esztergom, Gönyű, Hédervár, Lábatlan, Mosonmagyaróvár, Neszmély, Nyergesújfalu, Süttő, Pilismarót
Gönyűn a helyi polgárőr egyesület tagjai a lakókkal és az önkéntesekkel összefogva megkezdték az árvízre való felkészülést. Operatív megbeszélésen egyeztették a várható feladatokat, a település vezetőivel, a katasztrófavédelem, és a vízügyi szakemberekkel. Felmérték a rendelkezésre álló létszám viszonyokat, a tárgyi és technikai eszközöket, vasárnap már töltötték a homokzsákokat, és a frekventált helyeken megkezdték az ideiglenes védművek kiépítését.