Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Iszapkárosultaknak segít a Matusz-Vad Zrt.

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A közös jótékony civil összefogás és céges felajánlások eredményeként októberben öt teherautónyi élelmiszert szállított az M1800Riders Motoros Baráti Kör Perger Péter  vezetésével a devecseri központi lerakóba, főként péksüteményeket, tisztító és tisztálkodó szereket, valamint tartós élelmiszert és  egyéni védőfelszereléseket. Az iszapkárosultaknak 500 adag szarvasgulyás-levest főztek és osztottak hétvégi ebédként, emellé a Matusz-Vad Zrt. 200 kg bagettet és kenyeret adományozott, amelyet a helyszínen a Pedró Pékség dolgozói sütöttek meg frissen.

 

A 2007 óta működő, 20-30 aktív tagot számláló M1800Riders Motoros Baráti Kör minden évben legalább egy, de van, hogy több jótékonysági projektben részt vesz. Az idei legnagyobb megmozdulásuk az októberi vörösiszap-katasztrófa bajbajutottjainak megsegítése. A baráti kör kezdeményezéséhez számos vállalkozó, civil szervezet, magánszemély és cég csatlakozott, köztük a gasztronómiai szektor egyik meghatározó fagyasztott élelmiszer beszállítója, a Matusz-Vad Zrt. Az akció keretében eddig az 500 meleg ebéden kívül kb. 1,5 millió forintnyi adományt sikerült összegyűjteni.

 

A megmozdulás következő állomása, hogy december 6-án mikulás ünnepséget szerveznek a jótékonykodók devecseri és kolontári gyerekeknek. A programra eddig 300 ezer forintot sikerült gyűjteni, jelenleg egy csokoládégyárral folynak tárgyalások, hogy legalább ugyanekkora összeggel támogassa a kezdeményezést, így szinte minden gyermeknek tudnának ajándékcsomagot vinni.

 

A karitatív projekt elkötelezett támogatója a győri és felsőtárkányi raktárbázissal rendelkező, a tavalyi évben 5,4 milliárd forintos árbevételt is meghaladó, a hazai piac mellett ausztriai, szlovákiai és romániai jelenléttel is bíró Matusz-Vad Zrt.  A jótékony akciók már évek óta a vállalat cégfilozófiájának részét képezik. 2008 szeptemberében Győrben a Cukorbeteg Gyermekeket Támogató Egyesület megsegítésére szervezett marhatokányfőző verseny egyik fő szponzora volt a Matusz-Vad Zrt.; 2009-ben céges csapatával részt vett a Győri Rotary Club által szervezett jótékonysági focigálán, ahol a nevezési díjjal egy defibrillátor vásárlását támogatták a győri tűzoltóság részére; idén ősszel pedig a győri Egészséges Újszülöttekért Alapítvány részére rendezett jótékony süteménysütést és tortaárverést.