Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Celestial, Ed Sheeran új zenéje a Pokémon Scarletben és Pokémon Violetben is benne lesz.

 

Nagyon szeretjük az igényes videojátékos/zenei crossovereket, amikből manapság egyre több lát napvilágot. Nemrég például Lil Nas X dolgozott együtt a League of Legends csapatával, ő lett ugyebár az "elnök", most pedig Ed Sheeran jelentkezett egy új zenével és videoklippel, amiben jó pár ismerős arc is feltűnik.

 

A Celestial című számban ugyanis több pokémon felbukkan.

 

Nem ez az első alkalom, hogy Ed Sheeran összefog a Pokémon csapatával, tavaly például Pokémon GO-ban adott koncertet, amely során hat népszerű számát játszotta el, a játékosok pedig az alkalmazásban követhették élőben a bulit. Most a Pokémon Violet és a Pokémon Scarlet közeledő megjelenése apropóján készültek új projekttel, aminek videoklipje már elérhető.