Kezdőlap KÉK HÍREK

Ittasan vezetett

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Vízelvezető árok betonpillérének ütközött a 33 éves győrújbaráti sofőr.

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt Nyúlon, a Táncsics Mihály utcában. Egy 33 éves férfi közlekedett személygépkocsival a Szabadság utca felől Győrújbarát irányába. Haladása során – feltehetően figyelmetlensége, valamint ittassága miatt – elvesztette uralmát járműve felett, azzal áttért az út bal oldalára, majd ott a vízelvezető árok betonpillérének ütközött.  A gépjárművezető megsérült, ezért őt a mentők kórházba vitték.

A sofőrrel szemben – a helyszínen – a rendőrök alkoholtesztet alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott, ezért tőle egészségügyi ellátása során további mintavételre intézkedtek.

A baleset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a gépjárművezetők figyelmét az alábbiakra:

  • Az ittas vagy bódult vezetés kiemelt baleseti kockázati tényező.
  • Alkohol hatására az érzékszervi észlelések összezavarodnak, tompul a látás, megnő a reakcióidő, ezzel fordított arányosságban viszont csökken a veszélyérzet, a távolság- és térérzékelés pontossága.
  • Már egy pohár szeszes ital elfogyasztása is számít.
  • Aki ittasan vagy bódult állapotban járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és ezzel saját, illetve mások életét, testi épségét is veszélyezteti!

…hogy mindenki hazaérjen!

Forrás: police.hu