Kezdőlap KÉK HÍREK

Ittasan vezetett, lebukott!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nyúlon egy sofőr ittas állapotban, míg Győrben egy másik eltiltás hatálya alatt, vezetői engedély nélkül közlekedett.

Nyúlon igazoltatták a járőrök egy Mazda típusú gépkocsi vezetőjét 2020. május 7-én 11 óra 41 perckor. A férfi ellenőrzése során ittasság gyanúja merült fel, amit a vele szemben alkalmazott alkoholteszter is igazolt, ezért a járművezetőt elfogták, majd további mintavételre a rendőrkapitányságra állították elő.

Ugyanazon a napon 15 óra 30 perckor, Győrben a Körkemence utcában igazoltattak a rendőrök egy segédmotor-kerékpárt vezető férfit. Az adatainak ellenőrzésekor kiderült, hogy a sofőrnek nincs jogosítványa, valamint eltiltás hatálya alatt közlekedett a motorral, emiatt szabálysértési eljárást indítottak ellene. A járőrök a járművet is leellenőrizték, amelynek során megállapították, hogy a motor körözés alatt áll, így az azt vezető férfit elfogták, és elszámoltatása miatt a rendőrkapitányságra előállították.

Forrás: police.hu