Kezdőlap GYŐR Győr - Kultúra

IZP Fesztivál a Vaskakasban

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az IZP-estek keretében a magyarországi táncművészet legizgalmasabb fiatal alkotói, koreográfusai és előadó-művészei mutatkoznak be. A keddtől szombat estig tartó minifesztiválon olyan fiatal alkotókkal találkozhatnak a nézők a Vaskakas Bábszínházban, mint Sebestyén Bálint, Grecsó Zoltán, ifj. Zsurafszky Zoltán és még sokan mások.

Az IZP jelentése: Imre Zoltán Program. A 2017-ben 100 millió forintos keretösszeggel meghirdetett nagyszabású program célja a magyarországi táncművészet fiatal alkotóinak, koreográfusainak és előadóművészeinek megszólítása. A kezdeményezés alapötlete Bozsik Yvette, Pataki András és Kiss János nevéhez fűződik, a program részleteit pedig a Nemzeti Kulturális Alap Táncművészet Kollégiuma dolgozta ki, amelynek vezetője Pataki András, a Szegedi Kortárs Balett igazgatója, tagjai pedig Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója, Nagy Zoltán, a Sín Kulturális Központ igazgatója és Kovács Gerzson Péter, a TranzDanz művészeti vezetője.

Mivel Imre Zoltán koreográfus művészetét a nyitottság, a kísérletezés és a komplex színházi gondolkodás jellemezte, a programmal az 1997-ben elhunyt kiemelkedő alkotó emlékét is szeretné ápolni az NKA.

Az IZP érdekessége, hogy kiemelten támogatja a társművészetekkel közös együttműködésből születő új táncművészeti produkciókat, a korszerű táncművészetet a középiskolások és egyetemista korosztály körében népszerűsítő komplex, interaktív oktatási kezdeményezéseket, illetve a szakmai konferenciákat is. Az IZP ugródeszkának számít nem csupán a hazai táncszcénában, hanem lehetőséget biztosít az ifjú művészek számára a nemzetközi színtérre való ki jutáshoz is.

A program résztvevőinek munkáját mentorok segítették, akik között neves táncművészek és koreográfusok, többek között Bodor Johanna, Barta Dóra, Velekei László, Rózsavölgyi Zsuzsa, Gál Eszter, Duda Éva, Goda Gábor található. Az elkészült darabokat a Nemzeti Táncszínház égisze alatt olyan helyszíneken láthatta a budapesti közönség, mint a MU Színház, a Trafó vagy a Várkert Bazár.

A négy vidéki helyszín közül március 19. és 23. között a Vaskakas

Bábszínházba i s eljutnak az izgalmas alkotások.

 

Az esemény részletes programja:

Március 19. 19.00: Sebestyén Bálint – Győri Balett: Antigoné

Március 20. 19.00: Szeri Viktor: Melinda álma / Ujszászi Dorottya: I hear you

Március 21. 19.00: Grecsó Zoltán: Dadogó szimfónia / Ziggurat Projekt: Légszükséglet

Március 22. 19.00: Gera Anita: Image / Katonka Zoltán: Enigma

Március 23. 19.00: Halász Gábor: Immortel / Tókos Attila – ifj. Zsurafszky Zoltán: Közelítés

 

Fotó: Győri Balett – Antigoné