Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

Jánossomorján jön a legnagyobb fejlesztés a Leiertől

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az osztrák Leier építőipari cégcsoport magyarországi leányvállalata, a Leier Hungária Kft. 7 milliárd forintos beruházást hajt végre hat építőanyag-gyártó üzemében, a 101 új munkahelyet teremtő fejlesztéshez a kormány 1,28 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón pénteken, Budapesten.

 

Hangsúlyozta: a Leier 1985-ben, a nyugat-európai cégek közül elsőként vállalta fel azt a bátor döntést, hogy a vasfüggöny másik oldalán, kockázatos körülmények között komoly befektetést hajt végre. Magyarország tiszteli a cégcsoport eddigi magyarországi tevékenységét, különösen a cégalapító Magyarország iránti elköteleződését – jegyezte meg.

A Jánossomorján, Mátraderecskén, Hajdúszoboszlón, Devecserben, Pécsett, valamint Győrben található üzemek közül Komlós Andor, a Leier Hungária Kft. ügyvezetője ismertetése szerint a legnagyobb fejlesztés a jánossomorjai üzemben lesz, ahol előregyártott fal- és födémelemeket, valamint egy sor olyan betonelemet gyártanak, amelyeket az építkezésre kiszállítva könnyen be lehet építeni. Ezekkel az elemekkel hatékonyan kiválthatóak a mostanra elavulttá vált lassú és munkaerőigényes helyszíni építési technikák – tette hozzá.