Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Japánban rengeteg olyan kávézó van, ahol állatok társaságában fogyaszthatjuk el italainkat, noha ott az ilyen jellegű kávézók mintegy 60 százaléka nem macskákkal, vagy kutyákkal, hanem egzotikus állatokkal dolgozik.

2019-ben még csak 197 ilyen üzlet volt, ám ezen kávézók népszerűsége, valamint az állatok iránti megnövekedett kereslet sajnos potenciálisan túlvadászatot indíthat útjára az egzotikus állatok őshonos élőhelyein.
Mindez a francia Sorbonne Egyetem és a brit székhelyű Traffic nevű civil szervezet által készített friss tanulmányból derült ki, melyben azt vizsgálták, hogy milyen állatokkal lehet találkozni Japánban az állatos kávézókban: a vendégek ugyanis italuk fogyasztása közben megsimogathatnak baglyokat, vagy sünöket, netán vidrákat, és egyenesen testközelből figyelhetik meg az állatokat.
A vendégek imádják a koncepciót, és az állatok?
Yumiko Okamoto, a Természetvédelmi Világalap és a Természetvédelmi Világszövetség által a vadon élő állatok és növények kereskedelmének ellenőrzésére létrehozott Traffic szervezet munkatársa azonban rámutatott:

“Olyan intézkedéseket kell bevezetnünk, melyekben az állatok biológiáját és viselkedési jellemzőit a lehető legnagyobb mértékben figyelembe vesszük, és csak olyan oktatási intézményekben tarthatjuk őket, mint az állatkertek.”
A tanulmány szerint a japán állatos kávézókban összesen 419 különböző fajt és 3793 egyedi állatot állítottak ki, melyek közül 9 faj és 53 állat kereskedelmét a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény, az CITES értelmében veszélyeztetett státuszuk tiltja.
Noha az egzotikus állatok némelyikének kereskedelme tiltott, ennek ellenére ugyanúgy megvásárolhatók vagy eladhatók, amennyiben még a korlátozások bevezetése előtt hozták be őket, illetve abban az esetben, ha a Japánban tenyésztett állatokat korábban regisztrálták.

A tanulmány ugyanakkor figyelmeztetett, a kávézókban található állatok egy része illegális vadállat-kereskedelemből származhat, mivel a CITES-adatbázisban nincs nyilvántartás kereskedelmükről, a japán vámhatóság pedig nemrég veszélyeztetett főemlősfajokat foglalt le. Fajok szerinti bontásban a madarak tették ki az összes állat 62 százalékát, melyek 40 százaléka bagoly volt. A hüllők és emlősök 21, illetve 15 százalékot tettek ki, a kétéltűek pedig 2 százalékot.