Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Járható az M85

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Felidézte, hogy az idén őszre Csornáig elkészül a kétszer kétsávos út, amellyel tovább növekszik majd a térség versenyképessége, 2018-ban pedig Sopronon keresztül egészen az országhatárig elkészül a folytatás.

Hozzátette: 68 milliárd forintból, a tavalyi év kétszereséből folytatónak idén az útfelújítási munkák az országban az egy, kettő és három számjegyű utakon. Győr-Moson-Sopron megyében 1,1 milliárd forintból 15 kilométeren összesen nyolc útszakasz újul meg.

A miniszter emlékeztetett: a kormány középtávú terve továbbra is az, hogy minden megyei jogú város gyorsforgalmi úttal legyen bekapcsolva az autópálya hálózatba. 

Gyopáros Alpár, a térség fideszes országgyűlési képviselője mérföldkőnek nevezte a beruházást és annak folytatását. Úgy fogalmazott, hogy a 2016 szeptemberére elkészülő Csorna és Szeleste közötti M86-os, és a 2018-ban elkészülő Csorna és Sopron közötti M85-ös szakaszok „köldökzsinórként fogják éltetni a Rábaközt”, mert a fejlesztés esélyt ad arra, hogy a fiatalok helyben munkát találjanak, és reményei szerint a térség ipara is nőni fog. 

Kara Ákos, Győr és térsége fideszes országgyűlési képviselője szintén kiemelte a gyorsforgalmi út munkahelyteremtő és gazdaságélénkítő szerepét. 

Simon Róbert Balázs megyei útügyi miniszteri biztos elmondta, hogy a 11,5 milliárd forintos beruházással elkészült útszakaszon tíz perccel rövidebb lett a menetidő és biztonságosabbá vált a közlekedés.

Loppert Dániel, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) kommunikációs igazgatója elmondta, hogy az óránkénti 110 kilométeres maximális sebességgel használható út napi 14-15 ezres forgalma négy települést kerül ki: Kónyt, Enesét, Rábapatonát és Ikrényt.

Hozzátette: Kónyig két szakaszban épült a gyorsforgalmi út: az Eneséig tartó szakasz mintegy 11,5 milliárd forintból valósult meg, 85 százalék uniós, 15 százalék hazai fejlesztési forrás felhasználásával. Az enesei elkerülő 7 kilométeres szakaszát pedig 2011 decemberében már átadták a forgalomnak.

Elmondta azt is, hogy hétszáz napon át hatszáz ember dolgozott a beruházáson, egymillió köbméter földből, 23 ezer köbméter betonból és 21 ezer köbméter aszfaltból készült az út, a Csornáig és az azt elkerülő szakaszon pedig már csak a befejező munkálatok vannak hátra.

 

(MTI)