Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Jármű és infrastruktúra közötti kommunikációs eszközöket telepítenek Győrben

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. nemrégiben újabb úgynevezett C-ITS útmenti adó-vevő berendezéseket, vagyis Road Side Unit (RSU) eszközöket szerzett be és telepít majd Győr 10 csomópontjába, a C-Roads projekt keretein belül. Az eszközök információt nyújtanak a jelzőlámpás csomópontokban az adatok fogadására képes gépjárművel közlekedők számára a biztonságos és hatékony átkeléshez. Például a jelzőlámpa fázisterv adatai alapján jelzik a piros jelzésből még hátralévő időt vagy a zöldhullám elérése érdekében javasolt sebességet.

A társaság korábban már telepített ilyen eszközöket az M0-ás autóúton és az M1-es autópályán. Az M1-es autópályán korábban üzembe helyezett berendezések korszerűsítése és a kísérleti szakasz bővítése mellett az M7-es autópályán is megjelennek ilyen eszközök várhatóan idén év égéig. Ezen kívül Győr lesz az első hazai település, ahol az előzetes ütemtervek szerint október végére jelzőlámpákkal szabályozott kooperatív rendszert építenek ki hosszabb szakaszon a még biztonságosabb közlekedés érdekében. Az eszköz előnyeit egyelőre csak azok a sofőrök tudják majd kihasználni, akik gépjárműve képes ilyen adatok fogadására. A sofőr a fedélzeti, központi kijelzőjén kaphat információt haladás közben a csomópontok előtti sebességajánlásról, a zöld jelzésig még hátralévő időről, illetve arról is, ha ő vagy mások a piros jelzés ellenére behajtanak egy kereszteződésbe, ezzel potenciális veszélyhelyzetet okozva.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. külföldi együttműködési megállapodásain keresztül, a ZalaZONE tesztpályával, valamint a BME Gépjárműtechnológia Tanszékével együttműködve a fentieken túl számos más hasonló, jövőbe mutató fejlesztést tesztel éles környezetben is. A Győrben telepíteni tervezett eszközök helyszínei a csatolt térképrészleten láthatóak. A társaság intelligens közlekedési rendszereiről és ahhoz kapcsolódó projektekről, programokról az alábbi linken érhetőek el bővebb információk:

https://internet.kozut.hu/intelligens-kozlekedesi-rendszerek/

https://internet.kozut.hu/category/blog/

https://www.c-roads.eu/