Kezdőlap KÉK HÍREK

Garázdaság miatt keresik

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen elkövetők azonosításához.

A Győri Rendőrkapitányság  rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint, a képeken látható ismeretlen férfiak megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy 2020. július 31-én 22 óra körül Győrben, a Czuczor Gergely utcában parkoló gépkocsik közül öt járműre felmásztak, azokon végig gyalogoltak, és az egyik autó szélvédőjét lábbal betörték. Az elkövetőkről fényképfelvétel készült.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható férfiakat felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon, illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon, vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámát, illetve a 112 központi segélyhívó telefonszámot.

Forrás: police.hu