Kavalecz Imre tájékoztatása szerint a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső között az egyik vágányban több száz méter hosszan, illetve a Keletiben több váltónál ágyazatot cserélnek. Ezzel párhuzamosan vágánykarbantartásra, váltócserékre, illetve peronfelújításra is sor kerül. Emiatt szombaton és vasárnap a szombathelyi és a soproni InterCity vonatok a Keleti helyett a Déli pályaudvarról indulnak és oda érkeznek.
Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Szombattól hétfőig felújítás miatt jelentősen változik a Keleti, illetve a Nyugati pályaudvarra érkező, vagy onnan induló vonatok menetrendje – közölte a Mávinform szombaton.
NEKED AJÁNLJUK
Bedőltek az áldozatok az álügyintézőnek, milliókat vesztettek
Bankok ügyintézőinek adták ki magukat azok a bűnözők, akik az elmúlt napokban milliós összegekkel rövidítették meg áldozataikat – tudatta a rendőrség. A hatóság néhány...