Női kajakban minden számban éremre pályázhatnak a magyar versenyzők. London kétszeres olimpiai bajnoka, Kozák Danuta a két idei válogatón az egyedüli volt, aki mindkétszer hozni tudta a tőle megszokott színvonalat. Az 500-as négyesnek rajta kívül a tavaly, Londonban szintén aranyérmes Szabó Gabriella és Fazekas-Zur Krisztina, valamint Vad Ninetta lesz a tagja. A 31-szeres világbajnok Kovács Katalin teljesítménye hullámzó volt a válogatókon, ettől függetlenül ötkarikás bajnok párjával, Douchev-Janics Natasával 500 és 200 méteren is harcba szállhat majd az újabb vb-aranyakért. Az immár győri Douchev-Janics az Eb-hez hasonlóan ismét négy számban szerepel, a két páros mellett K-1 200 méteren és a váltó tagjaként is vízre száll. Az 5000 méteren induló Csay Renáta Eb-címe mellé most világbajnoki győzelmet zsebelhet be, míg az ezer egyesben szereplő Medveczky Erika az Eb-bronz után ismét a dobogóra érhet. Ezer méter párosban Szabó és Fazekas-Zur indul – győzelmi esélyekkel.
(MTI)






