Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Jogászválogatott bronzérme győriekkel

A magyar jogászválogatott – győriekkel a soriban – a 24 csapatot felvonultató labdarúgó világbajnokságukon többek között a világbajnoki-és Európa-bajnoki címvédőt is legyőzte, végül a harmadik helyen végzett.

Bronzéremmel tért haza a Dubai-ban rendezett világbajnokságról a magyar jogászválogatott. A december közepén rendezett világversenyen összesen 24 csapat vett részt, a magyar együttes – amelynek többsége a WHB utazási támogatásának köszönhetően először járt az ázsiai országban – pedig többek között a világbajnoki címvédő Olaszországot, valamint az Eb-címvédő Portugáliát is legyőzte, majd az elődöntőben az ázsiai bajnok Indonéziával szemben maradt alul büntetőkkel.
A kispályás tornáról végül bronzéremmel tért haza a csapat, a torna legjobb kapusa pedig a harmadik helyen végző együttes játékosa, Kaposi Dániel lett. A tornát a román jogászválogatott nyerte.