Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Jól teljesítettek a Fehér Miklós Gimnázium diákjai

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A matematikai és a szövegértési feladatok megoldásában az országos átlagnál jobban teljesítettek az iskola hatodikas, nyolcadikas és tizedikes diákjai – ismertette a lefrissebb mérési eredményeket Horváth Zsolt, a Fehér Miklós Gimnázium igazgatója. Hozzátette: ezek a visszajelzések a szülőknek is fontosak, hiszen az országban egyedülálló ez a képzési a rendszer, és a szülőknek sem mindegy, hova írtaják be csemetéjüket.

 

A gimnázium mellett a klub azt is lényegesnek tartja, hogy akkor se engedje el játékosai kezét, ha azok már kiöregedtek a fociból. Ezért indították el a Nyugat-Magyarországi és a Széchenyi István Egyetemmel közösen azt a képzést, amely a sportolók későbbi karrierépítését segíti. Ennek során a focisták többek között informatikát, nyelveket tanulnak, letehetik a jogosítványt, de részt vehetnek edzői és játévezetői tanfolyamokon is.

 

Az utánpótlás felkutatásába az ETO FC egykori játékosa, Vincze Otto is bekapcsolódik, ez lesz új feladatainak egyike. Mind mondja, olyan tehetséget keresnek, akiknek eddig nem volt lehetőségük, hogy méltó körülmények között kamatoztassák tudásukat.