Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Jövőre készül el az uszoda

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kisalföldi megyeszékhelyen 50-szer 25 méteres versenymedencét, 16,66-szor 10 méteres tanulómedencét, valamint 33-szor 25 méteres kültéri bemelegítő medencét építenek Győr-Sziget városrészben a Dózsa-pálya mellett. A külső medence ideiglenesen lefedhető, zárható, valamint a főépülettel összeköthető lesz. Az épületben a nézők részére 800 fős fix lelátó helyeznek el, mely kiegészíthető további 400 fő elhelyezésére alkalmas mobil lelátóval, amit csak nagyobb sportesemények esetén vetnek majd be. A 2017-es győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF) épített háromszintes uszoda alapterülete megközelíti a nyolcezer négyzetmétert. Az uszoda 3,2 milliárd forintból épül meg.

A létesítményben a következő helyiségeket alakítják ki. Az alagsori öltözőben 400 fő fog elférni, míg a földszinten versenymedence, tanulómedence (vizesblokkokkal), kétszintes szauna-blokk teraszkapcsolattal, orvosi- és dopping szoba, büfé, ruhatár és egyéb üzemeltetéshez kapcsolódó helyiségek kapnak majd helyet.
A felső szintre tervezett galériában a gazdasági személyzet részére kialakított helyiségcsoport, a VIP-nézők részére kialakított lelátó, fix lelátók kerülnek. A létesítmény fűtése, elektromos ellátása szakaszolható lesz, vagyis a szóban forgó energiatakarékos megoldás gazdaságosan fenntartható uszodát „ígér”.

(Kisalföld)