Kábítószergyanús anyag a kocsiban

    Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

    A sofőrnek és utasának is pozitív lett a drogtesztje, a csornai rendőrök elfogták őket.

    A Csornai Rendőrkapitányság járőrei intézkedtek 2019. szeptember 17-én egy BMW típusú személygépkocsi sofőrjével és utasával szemben, Csorna belterületen. A gépjármű átvizsgálása során az utastérben, valamint egy táskában is műanyag fecskendőket találtak a rendőrök, amelyekben fehér, kristályos szerkezetű kábítószergyanús anyag volt.  A gépjármű 23 éves sofőrje és 20 éves utasa az intézkedőknek elmondta, hogy a nap folyamán mindketten kábítószert fogyasztottak.

    A járőrök a két fiatal férfit elfogták, és a helyi rendőrkapitányságra előállították, ahol mindkettőjükkel szemben drogtesztet alkalmaztak, ami pozitív eredményt mutatott.

    A csornai és a markotabödögei fiatalokat a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki kábítószer birtoklás megalapozott gyanúja miatt.

    Forrás: www.police.hu