Kábítószergyanús anyag fecskendőben és cigarettában!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A rendőrök Csorna belterületén intézkedtek egy személygépkocsi vezetőjével szemben. A járőrök az ellenőrzés során átvizsgálták a sofőr ruházatát is, és a nadrágzsebében egy műanyag fecskendőt találtak, benne kristályos szerkezetű kábítószergyanús anyaggal, valamint az autó utasteréből kábítószergyanús anyaggal töltött cigaretta is előkerült. A helybéli férfi elismerte a rendőröknek, hogy az igazoltatást megelőzően kábítószert fogyasztott.

A rendőrök a férfit – elfogását követően- a Csornai Rendőrkapitányságra előállították, ahol vele szemben drogtesztet alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott metamfetaminra, amfetaminra és THC-ra. A lakásán tartott kutatás során különböző tégelyekben és zacskókban további kábítószergyanús anyagokat találtak az egyenruhások.

A nyomozók a 44 éves férfit kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Forrás: police.hu