Kezdőlap KÉK HÍREK

Kábítószergyanús anyag Kapuváron-pozitív drogteszt

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kapuvári rendőrök igazoltatták egy személyautó sofőrjét és utasát Kapuvár belterületén 2019. október 29-én 21 óra 45 perckor. A két férfi az intézkedés során elismerte a járőröknek, hogy korábban kábítószert fogyasztott.

A rendőrök a gépjármű átvizsgálása során két dobozban kábítószergyanús anyagot találtak, valamint egyikük zsebében cigarettapapírba sodort növényi törmelék is volt. A gépkocsi 38 éves sofőrjét és 39 éves utasát az egyenruhások elfogták, és a Kapuvári Rendőrkapitányságra előállították. A velük szemben alkalmazott drogteszt pozitív eredményt mutatott amfetaminra, metamfetaminra és THC-ra.

 

A nyomozók a kapuvári és a szilsárkányi férfiakat gyanúsítottként hallgatták ki kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Mivel a gépjármű sofőrje, T. Mihály a kábítószer-fogyasztás mellett még járművezetéstől eltiltás hatálya alatt is állt, és így vezetett, ezért őt kihallgatását követően őrizetbe vették.

Az ügy vizsgálatát a Kapuvári Rendőrkapitányság szakértő bevonásával folytatja.

Forrás: police.hu