Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

Péntektől már csak az új ötszázassal fizethetünk!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Már csak ebben a hónapban, azaz 2019. október 31-ig fizethetünk a készpénzes vásárlásaink során a régi – 2018 előtt kibocsátott – 500 forintos bankjegyekkel, mert október végén a Magyar Nemzeti Bank bevonja a forgalomból azokat – olvasható az MNB közleményében.

Mindez azt jelenti, hogy 2019. november 1-től már csak az idén februárban megjelent, megújított 500 forintos bankjegyekkel lehet fizetni, ugyanis ezt követően a kereskedők már nem kötelesek elfogadni a régi, bevont címleteket.

Fontos tudni, hogy a bevonási határnapig, azaz 2019. október 31-ig be nem cserélt régi bankjegyek nem veszítik el értéküket, mert minden bank- és postafiókban három évig, a jegybankban pedig húsz évig díjmentesen beválthatók – azonos címletű ­– törvényes fizetőeszközre.

A megújított 500 forintos bankjegyek a kibocsátásuk óta megfelelő ütemben terjedtek el a készpénzforgalomban. Ennek köszönhetően 2019. szeptember végéig az 500 forintos bankjegyeknek már több mint 60 százaléka újakra cserélődött.

A 2013 júniusában eldöntött megújítási programban minden bankjegyre a legmodernebb biztonsági elemek kerültek, amelyek jelentősen megnehezítették a bankjegyek hamisítását.

Bár az új 500-as tavaly júliustól hivatalos fizetőeszköz, forgalomba csak 2019 februárjában került, az átmeneti időszakban a jegybank támogatást nyújt a készpénzt elfogadó automaták üzemeltetőinek az új címlet elfogadására és a kereskedelmi partnereket is tájékoztatja az új bankjegy megkülönböztető jegyeiről, hogy a bankjegyek valódisága könnyen ellenőrizhető legyen.

 

Forrás: porfolio.hu