Kezdőlap KÉK HÍREK

Kábítószergyanús anyag Sopronban

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A nyomozók kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a jármű utasát.

A soproni járőrök – közlekedésrendészeti ellenőrzés során – a Táncsics utcában igazoltatták a Somfalvi út felől, a belváros irányába közlekedő személygépkocsi vezetőjét. Az egyenruhások átvizsgálták a járművet, valamint a sofőr és utasa ruházatát. A rendőrök az utas zsebében alufóliába csomagolt kábítószergyanús anyagot, találtak.

A járőrök a 19 éves pécsi férfit elfogták, majd a Soproni Rendőrkapitányságra előállították, ahol vele szemben drogtesztet alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott, ezért a nyomozók kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Forrás: police.hu