Sárkányhajót, kajakokat, kenukat, kerékpárokat vásárolt és egy csónakházat is épített Dunasziget abból a vissza nem térítendő támogatásból, amelynek célja, a Szigetköz turizmusának fellendítése. Az összesen csaknem 300 millió forintos összegből több mint 20 millió forint jutott a településre, ahová a polgármester szerint már az idei szezonban is érezhetően több vendég érkezett. Cseh Benjamin elmondta, fontos, hogy a projekt résztvevői között még jobb legyen az együttműködés, hogy komplett szolgáltatáscsomagot tudjanak nyújtani az ide érkezőknek.
Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Titkok a templompadláson
Győr szívében valami egészen különleges készülődik. 2026 kora nyarán egy olyan interaktív kiállítás nyitja meg kapuit, amely nemcsak a múltat idézi meg, hanem szó...





