Kezdőlap KÉK HÍREK

Kamera buktatta le a kameratolvajt

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A 33 éves férfi négy kamerát és négy LED-es lámpát is ellopott. A tatai nyomozók a tettest azonosították és gyanúsítottként kihallgatták.

A gyanú szerint a budapesti lakos 2019. szeptember 4-én 2 óra 40 perc körül Bajon, egy oszlopról ellopott két darab rendszámfelismerő kamerát. A férfi a vezetékeket elvágta, majd a berendezéseket hazavitte. A tatai rendőrök a feljelentést követően, a nyomozati cselekmények során adatgyűjtést végeztek és a települések térfigyelő kameráinak felvételeit is elemezték. Így került látótérbe az a 33 éves budapesti lakos, akit a nyomozók november 13-án gyanúsítottként kihallgattak. A férfi, a bűncselekmény elkövetését és további két térfigyelő kamera lopását is beismerte. Az egyiket Tardos, a másik eszközt Süttőről lopta el. A tettes két kamerát eladott és kettőt elajándékozott a cselekményt követően. Ezen kívül azt is elmondta, hogy a balatonboglári Gömbkilátót megvilágító LED-es reflektorok közül négyet elvitt. A Tatai Rendőrkapitányság nyomozói eddig három kamerát megtaláltak és lefoglaltak. A rendőrség, a műszaki cikkeket a sértettek képviselőinek a napokban visszaadják. Az elkövető ellen lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Forrás: police.hu