Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Kultúra

Kardos Sándor az idei CineFest életműdíjasa

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál életműdíját a magyar filmszakma egyik legnagyobb kísérletezője, a nyolcvanéves Kardos Sándor kapja.

„Isten ujja beleért a képbe” – mondja Kardos Sándor. Igaz ez az általa fényképezett klasszikusokra A kis Valentinótól (1979) az Eldorádóig (1988), és igaz az általa alapított privátfotó-gyűjtemény, a Hórusz Archívum fényképeire is, mert „a képek összessége az egyet, az egészet” jelenti – írják a CineFest szervezői. A világon először készített célfotókamerával játékfilmet, A sírásót (2010). 

Pályája során elnyerte a Kossuth- és a Balázs Béla-díjat, háromszor a filmkritikusok, kétszer a Filmszemle díját, 1989-ben az Eldorádóért Európai Filmdíjra jelölték. Több mint harminc játékfilmet fényképezett. Jeles András, Bereményi Géza, Tarr Béla, Tímár Péter, Gödrös Frigyes alkotótársaként a fent felsoroltakon túl olyan művek operatőre volt, mint az Őszi almanach (1984), Egészséges erotika (1985), A tanítványok (1985), az Álombrigád (1985), A legényanya (1989), a Mielőtt befejezi röptét a denevér (1989), A turné (1993), a Glamour (2000) és a Csoda Krakkóban (2004).

Kardos Sándor a CineFest életműdíját a fesztivál zárógáláján, szeptember 14-én szombaton veszi át. Az ünnepélyes esemény 17 órakor kezdődik a Művészetek Háza Pressburger termében.

(Nyitókép: Cseke Csilla/MTI)