Elöljáró úr és dr. Szakács Imre, a megyei közgyûlés elnöke találkozóján egyeztették Enzkreis járás és Gyõr-Moson-Sopron megye 2009. évben várható közös programjait.
Ezek között fontos szerepet játszik az augusztusban közel 100 európai fiatal részvételével megyénkben zajló nemzetközi ifjúsági tábor, melynek végéhez kapcsolódik a Páneurópai Piknik 20. évfordulójára szervezendõ, az ifjúságot aktívan bevonó megemlékezés.
Enzkreisbõl két szakmai delegáció jön: tavasszal a kultúra, zene, zeneoktatás, mûvészet kérdéseire nyitott csoport érkezik, õsszel az idegenforgalom, gazdaság, felsõfokú oktatás témájában szerveznek a vendégek részére tapasztalatcserét. A megyei önkormányzat a mezõgazdaság, területfejlesztés, fogyasztóvédelem területén kíván új tapasztalatokra szert tenni Enzkreisben. Az együttmûködés keretében a nyár folyamán néhány német nyelvtanár és diák is részt vehet nyelvtanfolyamon, nyelvi továbbképzésen Németországban.
Cikkünk frissítése óta eltelt 18 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Séta és közös tánc az Alzheimer-világnapon Győrben
Flashmobbal és Alzheimer-napi sétával emlékeztek meg az Alzheimer-világnapról Győrben. Az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény szervezte a programot, amely nemcsak az idősebbeket, hanem a...







