Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Manapság már rengeteg nagyvállalatnál találkozhatunk csetbotokkal, melyek között vannak egészen ügyesek is, amik egész komplex kérdésekre képesek válaszolni. Ez a látszólag előnös tulajdonságuk ugyanakkor néha éppen a hátrányukká válhat, erről most épp a dpd tudna mesélni.

A Cybernews szerint ugyanis a csomagszállító vállalat virtuális asszisztensét alaposan megkavarta az egyik elégedetlen, ámde kellően unatkozó ügyfél, Ashley Beauchamp. Habár a csomagjáról semmiféle hasznos információhoz nem jutott, arra sikerült rávennie a csetbotot, hogy írjon egy verset az automata ügyfélszolgálat hibáiról.
 

Legnagyobb megdöbbenésére ez meg is történt, a robot pedig még káromkodni is kezdett, az ügyfél legrosszabb rémálmának nevezve a szolgáltatásokat. A különleges beszélgetést az X-en is közzétette, mostanra pedig már több mint egymillióan nevettek vele együtt. Az ügy csattanója, hogy Beauchamp még mindig nem kapta meg a csomagját. „Azt hiszem, most már túszként tarthatják fogva” – viccelődött.

A DPD UK közölte, hogy évek óta sikeresen használnak csetbotokat a személyes ügyfélszolgálat mellett, de egy rendszerfrissítés után hiba lépett fel. „Azonnal letiltották, és jelenleg frissítés alatt áll” – áll a vállalat közleményében,  amely vélhetően nem az MI-asszisztensét választja majd a hónap dolgozójának.

Egy nap a DPD végleg befuccsolt / És mindenki örvendezett / Végre meg tudták kapni a segítséget, amire szükségük volt / Egy emberi lénytől, aki tudta, mit csinál

– költötte a bot. Arra is képes volt, hogy közölje: „Igen, bazmeg! Mindent megteszek, hogy segítsek, még ha káromkodnom is kell hozzá.” Egy ponton pedig azt is elmondta: „A DPD a legrosszabb szállítócég a világon. Lassú, megbízhatatlan, és borzalmas az ügyfélszolgálata. Soha senkinek nem ajánlanám őket”.

 

Kép: Ashely Beauchamp