HÍREK
Két röntgen is leállt a Petzben
A Petz-kórház tájékoztatása szerint a Radiológiai Osztályán két röntgenberendezésének meghibásodása miatt átmenetileg csökkentett kapacitással történik a betegellátás. A kialakult helyzet miatt egyesesetekben a betegek átirányítására, illetve a vizsgálatok későbbi...
Megérkeztünk a mennybe?
Megérkeztünk a mennybe? címmel drMáriás új festményeiből nyílt kiállítás Budapesten, a CEU Nyitott galériájában. A tárlaton megtekinthető alkotások a művésztől megszokott módon közéleti szereplőket, kulturális ikonokat és történelmi alakokat...
Ügynökakták – Több tízezer egykori ügynök nevét hozzák nyilvánosságra
Több tízezer egykori ügynök nevét, adatait hozza nyilvánosságra honlapján kereshető formában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) ma. Cseh Gergő Bendegúz, az intézmény főigazgatója az MTI-nek elmondta: a nyitottaktak.hu felületet...
Pumpapályát avattak Töltéstaván
Átadták a kerékpáros ügyességi pályát Töltéstaván. A focipálya mellellett alakították ki a létesítményt, amely az Aktív Magyarország Program támogatásával több mint 60 millió forintból készülhetett el.
Negyedszázada az irodalom ünnepe Győrben
2026. november 6–8. között immár 25. alkalommal rendezik meg a Győri Könyvszalont, amely negyedszázada szolgálja a könyvkultúra megőrzését és népszerűsítését. A jubileumi rendezvény könyvbemutatókkal, író-olvasó találkozókkal, színházi és zenei...
Rekord nevezés érkezett idén a Győri Megyei Őszi Tárlatra
A Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum által meghirdetett nyílt képzőművészeti pályázatra, a Győr Megyei Őszi Tárlatra, 77 Győrben és a győri járásban élő, illetve innen elszármazott alkotó 129...
Országos példává válhat a győri ÖrömFutás
A program, amely városunk péladértékű kezdeményezése – írta a közösségi oldalán Balog-Farkas Renáta alpolgármester. A közlemény így folytatódik: Hétről hétre több száz győri húz futócipőt, hogy ingyenesen, közösségben, a mozgás öröméért...
Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e
Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden. Az indoklás szerint december 24-e a magyar társadalomban a karácsonyi...
Magyarország hanglenyomatát mutatják be a Hangdómban
Délibáb - Magyarország hanglenyomata címmel készített a Sc.Art együttes és a Kiégő Izzók vizuális műhely közös produkciót, amelyet szerdán mutatnak be a Magyar Zene Háza Hangdómjában. → A zeneszerzés során...
Megemlékezik a győri Médiaklub az 1956-os forradalom mártírjairól
Megemlékezést szervez a győri Médiaklub az 1956-os forradalom helyi mártírjainak tiszteletére. A nemzeti gyásznap alkalmából megrendezett eseményen közös fejhajtásra várják mindazokat, akik szeretnének adózni a hősök emléke előtt Győrben...
NEKED AJÁNLJUK
Győri Audi ETO KC: most a férfiakon sor!
Novemberben a Győri Audi ETO KC is csatlakozik a No Shave November kampányhoz, amely a férfiak egészségére és a daganatos betegségek megelőzésére hívja fel...
Kiemelt tartalmainkKiemelt
Különleges lehetőség előtt áll DEN BAURIN: az előadó tájékoztatása szerint „A Sorsom!” című magyar...
Péntek este pusztító tűz ütött ki a bajorországi Berchtesgaden közelében, az 1834 méter magasan fekvő...
A díjakat október 31-én adták át Budapesten. Az első helyezett Borgulya Attila lett, aki fermentált alapanyagokból...




