Kezdőlap KÉK HÍREK

Kattant a bilincs a toplistás bűnöző kezén

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Két hónapja adtak ki elfogatóparancsot a 47 éves T. Bálint ellen, aki nem kezdte meg az embercsempészés bűntettek miatt jogerősen kiszabott, összesen kilenc év szabadságvesztését.

Mivel a férfit nem találták fővárosi lakhelyén, vagy más vélhető tartózkodási helyein, felkerült a rendőrségi körözési toplistára, és a Budapesti Rendőr-főkapitányság Célkörözési Osztálya kezdett nyomozni utána. Az adatgyűjtés eredményeként november 8-án a VI. kerületi Podmaniczky utcában fogták el a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársainak segítségével.

A férfi éppen egy bérelt autóból szállt ki, amit feltehetően azért használt, hogy ne akadhassanak a nyomára. A célkörözési nyomozókon azonban az autómegosztó szolgáltatás igénybevételével sem tudott kifogni, előállítása után a büntetés-végrehajtási intézetbe vitték, hogy megkezdje szabadságvesztésének letöltését. Mivel az is kiderült, hogy a bérelt kocsit eltiltás hatálya alatt vezette, emiatt külön eljárás indult ellene.