Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

De még hogy! Kiválóan szerepeltek a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói a közelmúltban Milánóban megrendezett 5th Milano Dance Competition professzionális nemzetközi táncversenyen. 12 díjjal térhettek haza. Négy első, két második, négy harmadik helyet, valamint két különdíjat zsebelhettek be a fiatalok.

„A kiváló eredmények a hallgatóknak és az oktatóknak egyaránt fontos, mert visszajelzést kapnak, hogy a világ élvonalához képest hol állnak, hol tartanak. Ez egy közvetlen és nagyon pontos visszajelzés, ami megmutatja, jó úton járunk-e"

– fogalmazott a sajtónak Fodorné Molnár Márta, egyetemi tanár, az MTE rektora.  Ezek a versenyek azért is rendkívül fontosak, mert általuk a kiváló magyar tehetségek is bekerülnek a nemzetközi vérkeringésbe. Kapcsolatok születnek, melyek később egy egy karrier hasznára válhat. 

Mutatjuk az élen végzőket 

  • Junior szóló – klasszikus, neoklasszikus kategória: Németh Lili
  • Szenior szóló kategória: Kökény-Hámori Kamill
  • Junior csoport – klasszikus, neoklasszikus kategória: Órakeringő –V. lány évfolyam
  • Szenior duett – modern kategória: Szabó Rozina – Gáspár Sámuel

Különdíjak

  • A legjobb klasszikus koreográfia – Órakeringő (V. lány évfolyam)
  • Kultúráért Tánc Díj: Me Too 

(Fotó/Forrás: Magyar Táncművészeti Egyetem)