Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
 Keanu Reeves a John Wick: 4. felvonásban mindössze 380 szót mond, így az is kiszámítható, hogy a színész mennyit is keresett egyetlen kimondott szóval.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a hollywoodi sztárok a gázsijukat a szövegkönyük terjedelméhez viszonyítva kapják, hiszen így egy Tarantino filmben való szerepvállalás igencsak jól fizetőnek számítana. Mindenesetre kiderült, hogy Reeves az új John Wick filmmel megközelítőleg 40 ezer dollárt keresett kimondott szavanként.

Wick átlagosan két szót mond percenként a teljes játékidő alatt, persze azt is fontos kiemelni, hogy a karakter sokkal inkább a rosszfiúk cséplésével van elfoglalva, semmint a társalgással. Ez annak is köszönhető, hogy Chad Stahelski és csapata alaposan megvágták a dialógusokat az utómunkálatok során, így annak a bizonyos 380 szónak a tíz százaléka tulajdonképpen már az előzetesben elhangzik.