Vereségük ellenére ugyanakkor továbbra is magabiztosan, 10 ponttal vezetik a tabellát.
Nagyszerűen kezdte a meccset a hazai együttes, mely tíz perc után már két góllal vezetett. A folytatásban a győriek is nagyobb tempóra kapcsoltak, így élvezetes játékot láthattak a nézők, ráadásul a gólok sem maradtak el: előbb a Győr szépített, majd ismét kétgólos hátrányba került, a szünetre mégis csak egy gól volt a két csapat közötti különbség.
A második félidőben a Győr ment előre az egyenlítésért, ám a kecskeméti védelmet nem sikerült átjátszania, a hazai kontrák pedig komoly veszélyt jelentettek. Az ellentámadások a 72. percben újabb gólt eredményeztek, ezt követően pedig Pintér Attila együttesében már egyáltalán nem volt átütőerő, s az utolsó percekben is betaláló Kecskemét megérdemelten győzött.
(MTI)