Elektromos kisautó a Nádorvárosi temetőben
A mozgásukban korlátozott és idős látogatók kiszolgálása érdekében november 1-e és 3-
a között naponta 11 órától 15 óráig egy hat személyes, elektromos kisautó könnyíti meg a
bejárattól távolabb lévő sírok megközelítését a Nádorvárosi temetőben. A főbejárat melletti
ravatalozó előtti térről induló kocsi folyamatosan, körjárat szerűen közlekedik a temetőn
belüli főbb utakon, a rászorulók az igényeik szerint szállhatnak arra le és fel.
Ünnepi információk
A felkészülés jegyében telnek a napok a megyeszékhely köztemetőit üzemeltető Győri
Közszolgáltató és Vagyongazdálkodó Zrt.- nél. A társaság munkatársai a köztemetőkben
gyűjtik, majd elszállítják a lehullott falevelet, az aszfaltozott utakat seprik. A szebb,
esztétikusabb környezet megteremtése érdekében megtörtént az őszi virágosítás, a szükséges
karbantartás, a szakemberek folyamatosan ellenőrzik a kutak állapotát, a szükséges
javításokat elvégzik. A győri köztemetőkben fagymentes idő esetén a vízvételi lehetőség
biztosított.
2013. november 1-e és 3-a között a temetők 7 órától 20 óráig lesznek nyitva. Az ünnep alatt a
Nádorvárosi Köztemetőben és a Szabadi úti Új Köztemetőben: 7 órától 10 óráig engedélyezett
a gépkocsik behajtása a behajtási engedéllyel rendelkezők számára. A távolból érkezőknek
fontos, hogy ezen a pénteken, szombaton és vasárnap 10 és 16 óra között egyebek mellett a
helyszínen sírhelyügyeket is tudnak intézni.
A kegyeleti ünnepek alatt a rendőrség és a polgárőrség fokozott jelenléttel erősíti a temetők és
környékük biztonságát, illetve segítik a járművek közlekedését.
A temetőkbe látogatók figyelmét felhívjuk arra, hogy értéket – pl.: táskát, kulcscsomót,
mobiltelefont – még rövid időre se hagyjon senki a sírokon, a kutak mellett, illetve a parkoló
autókban.
Felújítási munkák a temetőkben
A kegyeleti ünnepeket megelőző sajtótájékoztatón dr. Somogyi Tivadar, Győr
alpolgármestere adott áttekintést a temetőkben végzett felújítási munkákról. A városvezető
elmondta: a nádorvárosi temetőben megtörtént a főbejárt melletti kerítésszakasz kijavítása,
a portaépület hőszigetelése, fűtési rendszerének átalakítása, ablakcseréje, tetőcsere, a
szerszámtároló és a régi bejárat melletti vizesblokk külső-belső felújítása, a régi ravatalozó új
tetőfedést kapott. A Malomsori köztemetőben új vizesblokkot alakítottak ki, a Révfalusiban
a gondnoki épület vízszigetelését oldották meg az épületet kifestették. A Szabadi úti temető
bejáratánál a kerítésen fedőköveket helyeztek el a csapadékvíz elvezetésére, a fagyási
károk és a további állagromlás megállítása érdekében. A Templom útiban a gondnoki
épület tetőcseréjére az Újvárosiban ugyancsak a gondnoki épület külső hőszigetelésére,
vakolására, részleges belső felújítására, a tetőhéjazat cseréjére, az ügyfélfogadóban
padlócserére került sor. A Koroncó úti temetőben a területbővítéssel párhuzamosan a kerítést
is meghosszabbították, előtető helyeztek a ravatalozó elé, murvás utakat építettek, megtörtént
a ravatalozó épület felújítása, a vizesblokk korszerűsítése.