Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Emelkedő tendenciát mutat a személyi kölcsön igénylés.

A legtöbben lakásuk vagy házuk felújítására, kocsivásárlásra vagy tartós fogyasztási cikkek beszerzésére költik a felvett kölcsön összegét a K&H Bank felmérése szerint.

Annak ellenére, hogy a felgyorsuló infláció eredményeként emelkedtek a kamatok, 2022 első félévében 13 százalékkal több személyikölcsön-folyósítás történt, ami 2,7 milliárd forintnak felel meg – közölte a pénzintézet.

Az idén a személyi kölcsönt felvevők 31 százaléka felújításra fordította az összeget, szemben a 2021-es 29 és a 2020-as 23 százalékos aránnyal. Az autóvásárlás aránya 23 százalékra csökkent az előző két évre jellemző 30 százalék körüli szintről – írja a portfolio.hu.

„Érdekesség, hogy az építőanyagok, illetve a szakipari munkák drágulása ellenére a felújítási céllal felvett személyi kölcsönök átlagos összege érdemben nem változott az utóbbi években. Ezzel párhuzamosan tavaly még szerény mértékben, a legutóbbi néhány hónapban viszont látványosan csökkent az autóvásárlási céllal személyi kölcsönt igénylők aránya: 2020-ban 32 százalékuk, 2021-ben 29 százalékuk vette fel a kölcsönt autóra, idén 23 százalékuk” – mondta Árva András, a K&H lakossági szegmensért felelős marketingvezetője.

Azok, akik autóvásárlási céllal vették fel a kölcsönt, idén 3 százalékkal nagyobb összegű kölcsönt vettek fel, amelynek összege 1,8 millió forint. Ennek okát, az autók árának emelkedésében látják az elemzők. Hitelkiváltás céljából a felvett kölcsön aránya 10 százalékot tett ki az idén, tartós fogyasztási cikkekre pedig a felvett hitelek 13 százaléka ment el.