Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Kerékpár-regisztráció Győrszentivánon

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei a győrszentiváni családi napon várták az érdeklődőket.

A megyei rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának beosztottjai és a náluk közösségi szolgálatot teljesítő fiatalok 2017. május 27-én a győrszentiváni családi napot látogatták meg prevenciós céllal.

biciklis

Elsősorban a „BikeSafe” elnevezésű kerékpár-regisztrációra várták a tekerőket. A program célja az, hogy a kétkerekű ellopása esetén a jelölés segítse a keresett bicikli azonosítását vagy a megtalált jármű tulajdonoshoz történő visszajuttatását. Ennek érdekében a rendőrök fényképeket készítettek a kerékpárokról és a paramétereiket, adataikat is feljegyezték.

 

A szakemberek a regisztráció mellett az érdeklődő felnőtt korosztálynak aktuális – főként vagyonvédelmi témájú – bűnmegelőzési tanácsokat adtak, míg a szülőkkel tartó gyerekek játékos formában ismerkedtek a rendőrök munkájával, feladataival.

Forrás: police.hu