Kezdőlap KIEMELT

Kerékpáros központ a Balatonnál

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Európai színvonalú kerékpáros központot adtak át a Balatonföldváron pénteken. Balatonfüreden már létezik egy hasonló európai szintű szolgáltatásokat nyújtó centrum, most azonban már a déli parton is elérhető lesz a turistáknak.    

A létesítményt BalatonBike365 Port névre keresztelték, melyben olyan szolgáltatásokat vehetnek igénybe a bringások, vagy a kerékpáros kirándulók, amelyeket máshol nem, vagy nem ilyen színvonalon.    

A 100 négyzetméteres, 40 milliós beruházásból a Nyugati Standnál megnyílt kerékpáros portnál a klasszikus bicikliken kívül elektromos rásegítésű kerékpárok bérlésére, saját bringák szervizelésére, kisebb kiegészítők vásárlására is lehetőség van. Ezen kívül információt kaphatnak az arra járók arról is, hogy hol érdemes a környéken túrázni.