Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A kulturális örökség őrzésével megbízott japán férfi véletlenül egyenesen az ország legrégebbi vécéjébe hajtott bele, a több száz éves buddhista templomban pedig igen komoly károk keletkeztek.

A nyugati Kiotó régióban található Tokufuji templomban található az a vécé, mely még valamikor a 13. században épült meg, éppen ezért egy rendkívül fontos kulturális értéknek minősül az épület.
Az oda vezető eredeti faajtóban azonban igen komoly károk keletkeztek, miután a kulturális örökség őrzésével megbízott 30 éves japán férfi, a Kiotói Örökségvédelmi Egyesület tagja véletlenül belehajtott autójával.
Miután a férfi leparkolt a vécé előtt, a gázra lépett, ám azt nem vette észre, hogy az hátramenetbe volt kapcsolva. Egy helyi rendőr megosztotta, nagyon sok munkát fog igénybe venni az eredeti faajtó helyreállítása.

A rendőrség szerint a belső falakban szerencsére csak kisebb károk keletkeztek, ám a tényleges vécék – két sornyi gödör – abszolút sértetlenek. Norihiko Murata, a kulturális örökség megőrzéséért felelős kiotói tisztviselő úgy fogalmazott, kiábrándító, hogy e fontos kulturális örökség ily módon sérült meg, ám mindent megtesznek azért, hogy az eredetihez hasonlóan állítsák helyre.