Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Kerüljük a tűzveszélyes helyzeteket

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság felhivja a figyelmet a temetőtüzek megelőzésére, ugyanis Halottak napján és Mindenszentekkor gyakoribbak lehetnek a sírkertekben vagy a lakásokban meggyújtott gyertyák okozta tűzesetek. 

Tavaly országszerte tíz temetőben keletkezett tűz. Volt ahol a kripták és a sírhelyek égtek, de akadt olyan is, ahol a temetőbe kihelyezett hulladékgyűjtő konténerek vagy szeméttárolók kaptak lángra.

A tüzeket apró odafigyeléssel elkerülhetjük, ha a sírhely közelében lévő leveleket eltakarítjuk és a gyertyákat nem a koszorúk és virágok közelében gyújtjuk meg. Valamint arra is érdemes figyelni, hogy ne legyen éghető anyag a közelben és a mécsesek is stabilan álljanak a helyükön. Sokan hagyják távozás után a sírokon az égő gyertyákat, ami szintén nem szerencsés. Távozás előtt legjobb, ha eloltjuk őket. Ha pedig már kiégett a mécses felétlen szükséges ellenőrizni, hogy ne a forrón dobjuk ki a hulladékgyűjtőbe, hiszen az is könnyen belobbanhat. A meggyújtott gyertyát se hagyjuk soha felügyelet nélkül, és a halloweeni töklámpások közelébe semmilyen éghető tárgyat ne tegyünk. Minden esetben jó megoldás lehet, ha gyertya és mécses helyett elemes LED izzót használunk.

Ha valaki a temetőben tüzet észlel, azonnal értesítse a temető biztonsági személyzetét, és hívja a 112-es segélyhívó számot.