Kezdőlap KÉK HÍREK

Két holttestet találtak Szegeden

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egy férfi és egy nő holttestét találták meg szombat hajnalban Szegeden, Felsővároson, egy Dankó Pista utcai társasház egyik lakásában.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint idegenkezűség gyanúja felmerült, a nyomozók vizsgálják az eset körülményeit. Emberölés bűntettének gyanúja miatt indult eljárás.

A bűncselekmény egy hatlakásos, kétszintes társasház egyik földszinti lakásában történt. A saroképület egyik utcafrontját kordonnal vették körül a rendőrök. A lakásnál fehér kezeslábasba öltözött helyszínelők dolgoztak kora reggeltől kezdve, jelentette a helyszínről az MTI tudósítója.

A szomszédok szerint a lakást egy külföldi, Távol-Keletről származó, harmincas éveiben járó nő bérelte, akinek egy hasonló korú magyar barátja volt.

Az MTI információi szerint a rendőrség nem keres elkövetőt.
 

Fotó: MTI/Donka Ferenc