Kezdődik a felfedezések évada

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A felfedezések évadát hirdette meg a Győri Filharmonikus Zenekar. A szeptemberben kezdődő szezonra olyan karmestereket és szólistákat hívtak meg, akikkel eddig még nem játszottak együtt, és bővítették zenei repertoárjukat is. A hagyományos farsangi koncert mellett lesz újévi hangverseny is, az Amdeus című filmet pedig élőben kíséri majd a társulat. Októberben a zenészek 18 napos ázsiai turnéra indulnak, melynek állomásain magyar szerzők művei csendülnek fel.