Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Ki akarták rabolni a férfit

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A rendőrség ügyeletére 2016. augusztus 7-én a hajnali órákban érkezett bejelentés arról, hogy egy férfit megpróbáltak kirabolni Sopronban. Az elsődleges adatok szerint szóváltás, majd dulakodás alakult ki a sértett és egy háromtagú társaság között, akik pénzt követeltek a fiatalembertől.

 A helyszínre érkező járőrök meghallgatták a sértettet – aki könnyű sérüléseket szenvedett – és a kapott személyleírások alapján azonnal megkezdték az elkövetők felkutatását. A nyomozók a bejelentést követően néhány órán belül azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható helyi lakosokat, akiket a reggeli órákban otthonukban el is fogtak és előállítottak a rendőrkapitányságra.

 A rendőrök a gyanúsítottakat – őrizetbe vételük mellett – kihallgatták az ügyben, majd előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.