Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Kiakadt, mert nem tudta eladni az aranynak hitt gyűrűt

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A 20 éves férfi ellen a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

A vádlott idén tavasszal egy gyűrűt szeretett volna értékesíteni egy győri ékszerboltban. Az üzlet alkalmazottja azonban megállapította, hogy az ékszer nem nemesfémből készült, ezért megvásárolni sem fogja. Ezen a férfi annyira felháborodott, hogy azzal fenyegette meg az eladót, „visszajön és kirabolja az aranyait”, majd felszólításra távozott az üzletből.

Nem tudott napirendre térni az elutasítás felett, ezért az utcán megrongált két térkődarabokkal nehezített vázát: az egyiket felvette és eldobta, a másikba kétszer is belerúgott. Mindkét váza összetört, összesen körülbelül 10.000 forint kár keletkezett.

Még kétszer visszatért a tett helyszínére. Második alkalommal a becsmérlő magatartását a szomszédos üzlet egyik alkalmazottja fékezte meg, harmadik esetben pedig feltartóztatták és a rendőrök kiérkezéséig visszatartották a férfit, közölte a Győri Járási Ügyészség.

Az esetről a biztonsági kamera felvételt is készített.

Garázdasággal vádolják a férfit, aki a bűncselekményt a korábban fogolyszökés miatt kiszabott próbára bocsátás hatálya alatt követte el, így vele szemben halmazati büntetést kell alkalmazni.

A nyomozást az ügyben a Győri Rendőrkapitányság munkatársai folytatták le, míg az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.