Kezdőlap GYŐR Győr - Kultúra

Kiállítás nyílt Schima A. Bandiról és munkásságáról

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Csütörtökön nyílt meg Schima A Bandi iparművész, aranykoszorús mester gyűjteményes kiállítása, születésének 135. évfordulóján, a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, Magyar Ispita kiállítórészlegében.

A győriek által főleg híres cégérei, valamint köztéri- és egyházi alkotásai révén ismert és tisztelt Schima Bandi ötvösművész retrospektív kiállításon köszöntötte a vendégeket Grászli Bernadett Múzeumigazgató, művészettörténész. Elmondta, hogy több éves munka előzte meg a gyűjteményes kiállítás létrehozását, hiszen már régi vágya a győrieknek a kiváló művész városunkra hagyott hagyatékának feldolgozása és bemutatása. Köszönetet mondott kollégáinak és mindenkinek, aki részt vett abban, hogy ez a csodálatos kiállítás létrejöhessen.

 

A kiállításon a neves ötvösművész életműve műfajok szerint kerül bemutatásra, a tárgyakhoz kapcsolódó, önálló grafikai értéket képviselő míves tervek kíséretében. A kiállított alkotások között az egyházi tulajdonban levő és tárlaton eddig még sosem szerepelt- liturgikus tárgyak mellett a múzeum helytörténeti gyűjteményében és magántulajdonban található használati- és dísztárgyak, útinaplók, írott dokumentumok, levelek, mail art munkák, valamint Schima Bandi életét és legfontosabb alkotásait bemutató fotók tárulnak a közönség elé, felidézve a gazdag művészi pálya legfontosabb állomásait. Ezt szolgálja a hozzá kapcsolódó előadássorozat is, amely a muzeológusi háttérmunkák tanulságait összegzi és osztja meg az érdeklődőkkel.